#Varga Mihály

 

"Varga Mihály nem tudott ígéretet tenni" - Pénteken tüntet a LIGA

Eredménytelennek ítélte a LIGA Szakszervezetek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetőivel folytatott csütörtöki egyeztetést, így megtartják a péntekre meghirdetett budapesti demonstrációt. A korkedvezményes nyugdíjrendszer megszűnése, a cafeteria adóterheinek növelése és a költségvetési törvény társadalmi egyeztetések nélküli beterjesztése mellett a LIGA Szakszervezetek sérelmezi a 2012-ben hatályba lépett Munka törvénykönyve munkavállalókra nézve különösen súlyos passzusait, a sztrájktörvény módosítását, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a sztrájkot, a bértárgyalások megkezdődésének hiányát, és főként a társadalmi párbeszéd szüneteltetését.

MTI MTI

Kampec lehet a Tescónak és az Auchannak
 

Kampec lehet a Tescónak és az Auchannak

Újabb csapást mérnek a külföldi hátterű hipermarketekre. A kormány törvényjavaslata szerint három év múlva bezárhat például a Tesco, az Auchan, a Spar, az Aldi, a Metro. Csak azzal kerülhetik el ezt, ha drasztikusan megdrágítják a termékeiket – de akkor is a CBA malmára hajtják a vizet. Ezt már Varga Mihály is támogatja, aki a vasárnapi boltbezárást nem.

hvg.hu hvg.hu

Varga beszámoltatja Vidát a gyanús cégügyéről
 

Varga beszámoltatja Vidát a gyanús cégügyéről

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írásos feljegyzést kér Vida Ildikótól a Népszabadság által szombaton megírt ügyben, amely szerint a NAV elnöke egy fantom betéti társaság kültagja volt a cég 2011-es kényszertörléséig. Varga arról is beszélt az ATV-nek adott interjúban, hogy az állam 60 milliárd forintért vállal közösséget a 3-as metró felújítására.

MTI MTI

És akkor a botrány hömpölyög tovább
 

És akkor a botrány hömpölyög tovább

Továbbra is napirenden maradt a vasárnapi boltbezárások ügye, de extrasarcot dobtak a dohánymultikra is. Vida Ildikó ellentámadásba lendült, Orbán Viktor pedig lefecnizte az USA levelét a kitiltási ügyében. Egy hete pedig csak várunk, várunk Varga Mihály válaszaira. A hvg.hu heti össszefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Varga Mihály meg tudja érteni Vida Ildikót
 

Varga Mihály meg tudja érteni Vida Ildikót

Magyarország a magyar GDP harmadik negyedéves adatai alapján az Európai Unióban a második helyen áll, a magyar gazdaság kezd egyre inkább "válságellenállóvá" válni, ezt a Moody's nemzetközi hitelminősítő is leírta - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv P8 című műsorában szombat este. A miniszter a kitiltási ügyről is beszélt, és újfent az amerikai bizonyítékokat hiányolta.

MTI MTI

Orbán ideológusa magyarázta az
 

Orbán ideológusa magyarázta az "orbánizmust" Varga embereinek

Összeterelték az egyik minisztérium vezető munkatársait péntek reggel, hogy oktatást tartsanak nekik arról, hogy miért korszakhatár 2010, mi volt előtte és milyen célokat követ mostanság a kormányzás, hogyan kell az egyes lépéseket értelmezni. A jogász, közgazdász végzettségű hivatalnokokat többek között a miniszterelnök tanácsadója Tellér Gyula okosította ki, akinek tanulmánya nagy hatással volt a „illiberalizmus” gondolatát is tartalmazó tusnádfürdői orbáni beszédre.

MLF MLF

Cirkusz volt ma a képviselői irodaházban, de nem Vida Ildikó miatt
 

Cirkusz volt ma a képviselői irodaházban, de nem Vida Ildikó miatt

A kihallgatási botrány ügyében a parlamenti bizottság elé megidézettek egyike sem jelent meg a pénteki ülésen. A kormánypárt egyetlen képviselőt küldött, aki viszont jelezte: nem segítik a bizottság munkáját. Aztán viszont eltévedt tüntetők ordibáltak a képviselői irodaház előterében.

hvg.hu hvg.hu





Varga Mihály ma sem vállalta a kérdéseket
 

Varga Mihály ma sem vállalta a kérdéseket

A nemzetgazdasági miniszter azután, hogy tegnap nem vállalta a vitát a vállalkozókkal, ma az Országgyűlés gazdasági bizottságába sem ment el. Ismét egy államtikárát küldte maga helyett, ezúttal Tállai András volt a bújkáló miniszter magyar hangja.

hvg.hu hvg.hu



Azonnal lemondatná Varga Mihályt az MSZP
 

Azonnal lemondatná Varga Mihályt az MSZP

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonnali lemondását követeli az MSZP. Az ellenzéki párt értékelése szerint a Fidesz ahelyett, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját, egy újabbal tetézte azt.

MTI MTI


Varga Mihály megtartja Vida Ildikót
 

Varga Mihály megtartja Vida Ildikót

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

MTI MTI

És akkor majd főhet a kormány feje más miatt is
 

És akkor majd főhet a kormány feje más miatt is

Tényleg visszavonta a kormány az internet adót. Tovább hergelik ugyan a norvégokat, és előrántottak kétmilliárd eurót Brüsszel számára a szivarzsebből, de kénytelen-kelletlen, továbbra is deffenzívában maradt a vasárnapi boltbezárások és a NAV vezetőjének korrupciós gyanúja miatt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu